Sörös-üreg

Sörös-üreg
Sörös-üreg

Hossza: 30 m Vertikális kiterjedése 6,8 m (-3,3 m, +3,5 m)

A 30 m hosszú barlang a Csévi-szirtek É-i részén nyílik 485 m tszf. magasságban. Bejárata természetes omlással nyílt meg 1999 tavaszán. A leomlott kőtömbök eltávolításával és némi tágítással, igaz nagyon szűken, de majdnem a ma ismert hosszában sikerült bejárni. A felfedezést követő bontások során jelentős munkával sikerült a járatot kényelmesre kitágítani, így a végpont bontása során keletkezett törmeléket viszonylag könnyen a felszínre tudtuk jutatni. A ferde keskeny hasadékban nem is a törmelék mennyisége, hanem a szűk hely jelentett inkább problémát. Kisebb sikerélményt és mintegy 3 m járat felfedezését jelentette, ennek a hasadéknak a felső részébe való bejutás. Itt össze-cseppkövesedett omladék zárta el a tovább-vezető járatot, így továbbra is inkább a hasadék alján a puha, poros kitöltésben bontottunk előre. Azonban hamarosan itt is nehézségekbe ütköztünk. A járat egyre jobban leszűkült a kitöltés pedig rendkívül keményre váltott. A 2005-ös évben próba képen megbontottuk a felső omladékot, abban a reményben hátha ott könnyebb lesz továbbjutni. Sajnos a járat ott is meglehetősen szűk. Az egyetlen igazán bíztató dolog az erőteljes huzat, s mivel már közel 180 munkaórát dolgoztunk itt, reméljük a nehézségek ellenére sem kell feladnunk.

További képek a fotóalbumban

001

Pin It