Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Az idén nyáron jöttünk rá, hogy a két barlang még a feltételezettnél is közelebb van egymáshoz. Korábban azt hittük, a Leányálom-ág délnyugat felé, a hegy belsejébe vezet. Poligonozásakor derült ki, hogy valójában északnyugatnak, pont az Indikációs irányába. Ezt benéztük. A Leányálom vége egy kürtő elszűkülő teteje erős huzattal. Ígéretes hely, csakhogy szálkövet bontani a fejünk felett nagyon veszélyes. Ha ez nem rettentene el, idejutni minden alkalommal egy expedíció – szóval neki se láttunk.

Másfelől az Indikációs, amit a varacskosdisznók is kerülnek. Az idén sokat dolgoztunk járhatóbbá tételén. Az áttörést itt egy a Fel-fal közelében lévő szűkület kibontása jelentette. Egy leszakadt szikla feletti szűk hasadék, rá se nézünk, ha nincs agyonjelölve a denevérek által. De barna elszíneződés mutatta: itt járnak be a dencsik. Követtük hát őket és megnyílt 400 méternyi járat, amiből – immár felülről – rá tudtunk bontani a Leányálom-ágra. Összekötni a barlangokat 2017.nov. 1-én sikerült.

A fentiek tanulsága ismét:

  • poligonozni kell,
  • a denevérekben érdemes megbízni.

A feltárásnak ezzel nincs vége, tovább kutatjuk az Indikációs új ágát. Úgy látszik, sok szépet fogunk itt találni, mielőtt elérjük az Ajándék-barlangot.

Az összekötő csapat

 

Pin It

Comments powered by CComment