Aknák, kürtők, több száz méter új rész

3 nap alatt több mint 1 kilométer járatot fedeztünk fel!

2009. március 22.

Kötelezés a vacska-barlangban

A Fennkőháti-teremből két csapatban kezdtük meg a köteles részek felderítését. Kimásztuk a terem végéből induló nagy hasadék felső szintjét, de ott komolyabb járatot nem sikerült találni. Lefelé viszont a kőtömbök alól induló akna 20 méterrel mélyebben impozáns terembe vezetett. El is neveztük Mélykőháti-teremnek. Ennek egyik végéből egy omladéklabirintus indult, amiben össze-vissza kavarogva végül feljutottunk a Fennkőháti-terem alatt húzódó Középszintnek elnevezett folyosóba. Ide a Mérföldkőháti-teremből kötél nélkül is el lehet jutni, így találtunk egy könnyebb rövidítő útvonalat. A Labirintusra jellemző, hogy visszafelé ahányan voltunk, annyiféle útvonalon értünk vissza a Mélykőháti-terembe. Mivel nagyjából véget ért ez a rész, indultunk visszafelé. Letisztáztuk még a Cseppköves-hasadék aljában nyíló aknát, ahol szintén egy nagyobb körjáratot találtunk. A nap végén pedig a Parakőháti-teremben lévő aknába is leereszkedtünk, ami alatt csak egy szépen oldott terem volt. Ezzel a csábító ismeretlen aknák elfogytak, de még a következő alkalmakra is maradt bejárni való. A rendszer hossza meghaladta a 3,5 kilométert. 3 nap alatt több mint 1 kilométer járatot fedeztünk fel, ami nem csak a Pilisben, de még országos viszonylatban vagy külföldön is egész szép eredmény.

Kovács Richárd

200 méter mély a Vacska-barlang

20 méter kitett mászás után egy terembe értünk...

2009. március 15.

Vacska-barlang

A Mérföldkőháti-terem felfedezése után úgy gondoltuk, azt már nem fogjuk felülmúlni. Aztán mégis csak sikerült. Mivel egy hétköznapi térképezős akció során kiderült, hogy ahová Fizikus a múltkori túrán felmászott, már az eddigi legmagasabb pontunk felett van, ezért a napot annak a felderítésével kezdtük. Néhány kisebb felmászással egy impozáns cseppköves hasadékba értünk, ami oldalra szépen folytatódott, de nem foglalkoztunk vele, hiszen felfelé széles ferde kürtő vezetett egyre tágulva. Oldalában 3-4Vacska-barlang méteres cseppkőgyertyák álltak, majd 10 méterrel feljebb hatalmas terembe értünk. A Fennkőháti-teremnek elkeresztelt csarnok mintegy 60 m hosszú, 20 m széles és legalább annyi magas. Lenyűgöző méretek a Pilisben. Próbáltuk felderíteni merre lehetne tovább menni, de ilyen méreteknél ez sem volt egyszerű. Gergő felmászott egy hasadékban, ami a terem tetejénél is magasabbra vezetett. Úgy becsültük csaknem 200 méterre nőtt ezzel a rendszer vertikális kiterjedése. A terem egyik végében szépen oldott hasadék vezetett lefelé, 20 méter kitett mászás után egy terembe értünk. Gyönyörű cseppkövek borították a falakat, míg a nagy omladéktömbök között lefelé egy tág aknát találtunk. Innen kénytelenek voltunk visszafordulni. A felmászásnál elvétettük az utat és egy omladékos folyosóban visszasétáltunk a Mérföldkőháti-terem tetejéhez, ahol le is tudtunk mászni, így sikerült itt egy kört megtenni. Közben kiderült, hogy a Fennkőháti-teremből a Mérföldkőháti-terem legtetejébe is sikerült eljutni, ott azonban nem lehetett lemászni, valamint a terem aljában is találtunk egy aknát, aminek tetejéből szintén vissza kellett fordulni. Megnéztük még a nap elején elhagyott Cseppköves-hasadékot, amit nevéhez méltóan gazdagon díszítenek cseppkövek és mind felfelé, mind lefelé tovább folytatódott. Lefelé itt is akna állta utunkat. A Vacska-barlang csepköveknap végén még nagyjából bejártunk egy 100 méteres oldalágat, valamint néhányan megnéztük a Parakőháti-terem alsó részét is, ahol múltkor egy tág hasadékból fordultunk vissza. Nem sokkal lejjebb a teremmé szélesedő járat véget ért, viszont feljebb itt is egy aknára bukkantunk, amit kötél híján szintén ott kellett hagynunk. Legalább 400 méter járatot jártunk be és 4 akna tetejétől fordultunk vissza, valamint rengeteg felderítetlen oldalágat nem néztünk meg mert szinte csak az állva járható részekbe mentünk be.

Kovács Richárd

Ékszerdoboz a Vacska-barlangban

2009. február 22.

További képekA belső részek nagy feltárásai után, mintegy pihenésképpen a Vacska-barlang bejárathoz közeli Rózsát-termében a kisebb oldalkürtőket mértük fel, valamint egy már megkezdett bontást folytattunk. A nap végére sikerült is a terem végében található agyagdugón átjutni. 20 m cseppkövekben gazdag kis járatot találtunk, amit Ékszerdoboznak neveztünk el. Az egyik helyen denevérek által kijelölt huzatos omladék állta utunkat, aminek átbontására azonban már nem volt idő.

Kovács Richárd

ÉrdekességekCseppk? törmelékek

Mérföldkő a Vacska-barlang kutatásában

2009. március 8.

AA vacska-barlangban új felfedezésekz Ajándék-barlang bontása után megújult lelkesedéssel folytattuk a Vacska-barlang kutatását. A Végtelen-hasadék legtávolabbi pontján a feltételezett fő huzatirányt, valamint a denevérkijelöléseket követve egy már tavaly megkezdett bontást folytattunk. Minket is meglepett, hogy alig néhány óra munka után lyuk nyílt a törmelékben és hamarosan már egy kisebb hasadékban bontottuk tovább a nagyobb omladéktömbök alkotta eltömődést, amin rövid idő alatt sikerült átjutni, majd onnantól már szabad volt az út. Először egy 5 méteres hasadékba másztunk le, aminek a végéből egy ablakon át hatalmas terembe láttunk be. A meredek cseppköves falon szerencsére le tudtunk mászni s csak ámultunk a méreteken. 15 méter széles, ugyanannyi magas s mint utólag kiderült 50 m hosszú csarnokba érkeztünk, aminek a Mérföldkőháti-terem nevet adtuk. Egy szép cseppkőcsoport mellett megettük a bejutás csokikat, majd nagy kőtömbökön keresztül felmásztunk a terem felső végébe, ahonnan egy folyosó vezetett tovább. Ennek oldalát több helyen nagy kőtömbökből álló omladék zárta le amelyek közé be tudtunk mászni, de alaposabban ezt a részt nem derítettük fel. A  járat a hasadék végén tovább folytatódott felfelé nehezebb mászással, így a további felfedezéseket itt is a következő alkalomra hagytuk. Visszafelé a  Mérföldkőháti-terem elején a kőtömbök között lefelé egy tág mélybe vezető hasadékot találtunk. Kitett mászással egy nagy terembe jutottunk le amit Parakőháti-teremnek kereszteltünk el. Ennek alján egy tág hasadék kezdetétől fordultunk vissza. Gondoltuk legközelebbre is hagyunk felfedezni valót…

Kovács Richárd

Több képek a barlangbólTöbb kép a Vacskáról

További küzdelmek és sikerek az Ajándék-barlangban

2009. február 15.

A Múzeum-hasadék végét lezáró omláson 5 ponton is megkíséreltük az átjutást, míg végre sikerrel jártunk. A legmélyebb ponton lefelé teljesen sikertelen volt az ásás, mivel semmi biztató jel nem utalt arra, hogy ott be lehetne jutni a barlang folytatásába. Oldalra történő bontással pedig csak a Kis-bogár-fülkét fedeztük fel. Végül több napi izgalmas omladékbontás után, a labilis omladéktömbök között felbújva egy 15 m hosszú, 5 m széles és 8-10 m magas szépen oldott hasadékba jutottunk. A falakat itt is több helyen borsókövek díszítették és egy nagy csapat téli álmot alvó denevért is találtunk. Következő alkalommal kisebb bontással feltártuk a Bogárközi-hasadékot, ami újabb 20 m járatot jelentett. A barlang hossza ezekkel a felfedezésekkel elérte az 500 métert, azonban jelentősebb áttörést nem sikerült elérnünk.

Kovács Richárd